Minden print digitális kísérletezésből születik. A gesztusokból kortárs kompozíció, a sík felületből vizuális tér lesz.
Egy Sala Design print ritkán egy kész képpel kezdődik.
Sokkal inkább egy nyommal. Egy vonallal. Egy folttal. Ismétlődő pontokkal, egy bizonytalan formával vagy egy olyan gesztussal, amelynek az elején még nincs pontos helye a végleges kompozícióban.
A munka digitális felületen történik, de számomra ettől még nem válik kevésbé ösztönössé. Az iPad és az Apple Pencil nem arra szolgál, hogy mindent tökéletesre és szabályosra rajzoljak. Éppen ellenkezőleg: lehetőséget ad arra, hogy próbáljak, rétegezzek, töröljek, újrarendezzek, és megnézzem, hogyan változik meg ugyanaz a forma egészen apró elmozdításoktól.
A kísérlet az első lépés
Nem mindig tudom előre, mi lesz egy-egy próbából.
Előfordul, hogy egy egyszerű ecsetnyom indít el valamit. Máskor az érdekel, hogyan viselkedik ugyanaz a forma különböző méretben, milyen ritmust hoz létre az ismétlődés, vagy mi történik akkor, ha egy szabályos geometrikus elem mellé egy sokkal szabadabb, organikus gesztus kerül.
Ezekből a próbákból gyakran több változat születik egymás mellett.
Van, amelyik néhány perc után zsákutcának bizonyul. Van, amelyiket félreteszem, majd később térek vissza hozzá. És van olyan apró részlet is, amely önmagában még jelentéktelennek tűnik, később viszont egy teljes kompozíció kiindulópontjává válik.
Számomra éppen ez a folyamat egyik legizgalmasabb része: nem egy előre megrajzolt eredményt hajtok végre, hanem keresek.
A digitális felület mint műhely
A digitális alkotásban különösen szeretem a szabadságot.
Egy forma elmozdítható. Megfordítható. Megismételhető. Egy réteg eltűnhet, majd újra előkerülhet. Ugyanaz a gesztus egyszer finom háttérelem, máskor pedig az egész kép meghatározó motívuma lehet.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden lehetőséget használni is kell.
A munka jelentős része éppen a választásról szól.
Mi maradjon?
Mi tűnjön el?
Hol legyen sűrűbb a kép, és hol kapjon levegőt?
Mikor válik az ismétlődés ritmussá, és mikor lesz belőle egyszerűen túl sok?
A digitális felület számomra ezért nem pusztán technikai eszköz. Egy kísérleti tér, ahol egymás mellett létezhetnek félbehagyott gondolatok, próbák, rétegek és lehetséges irányok.
A gesztustól a kompozícióig
Egy pont önmagában csak egy pont.
Sok pont már ritmus.
Egy vonal lehet határ, irány vagy mozgás. Egy fekete folt súlyt adhat a képnek, míg az ultramarin egyetlen kis felületen is képes megváltoztatni az egész kompozíció egyensúlyát.
A Sala Design képeiben ezért újra és újra ugyanazok a kérdések térnek vissza: ritmus, arány, kontraszt, üres tér és egyensúly.
A cél nem az, hogy minden részlet magára vonja a figyelmet. Inkább az, hogy a különböző elemek között kialakuljon egy feszültség, majd egy olyan rend, amelyben a szemnek van mit felfedeznie, de van hol megpihennie is.
Sokszor éppen az üresen hagyott rész ugyanolyan fontos, mint maga a forma.
Amikor a síkból tér lesz
A folyamat számomra nem ér véget a képernyőn.
Egy kompozíció akkor kezd igazán érdekessé válni, amikor elképzelem egy valódi térben.
Mi történik vele nagy méretben egy fehér falon? Hogyan viszonyul egy bútor vízszintes vonalához? Milyen messziről érzékelhető a ritmusa? Egyetlen hangsúlyos képként működik jobban, vagy más printekkel együtt?
Ekkor a képernyő sík felülete lassan kapcsolatba kerül az építészeti térrel.
A print többé nem pusztán kép. Arányt, ritmust és fókuszt adhat egy helyiségnek.
Talán ezért is fontos számomra a „nyomtól a térig” gondolata. Mert egy egészen apró digitális gesztus és egy kész enteriőr között hosszú út van – kereséssel, változatokkal, elvetett ötletekkel és sok apró döntéssel.
A végeredmény letisztult lehet.
A mögötte lévő folyamat azonban szinte soha nem az.
És éppen ezt szeretem benne.
Minden print egy kísérlettel kezdődik. Egy nyommal, amelyről még nem lehet tudni, hová vezet.
0 hozzászólás